A Sonoff eszközök vezérlésére szolgáló eWeLink mobiltelefonos app 2019 eleje óta lehetővé teszi, hogy a vezérelt Sonoff és Sonoff-kompatibilis (pl. SmartWise) okoseszközöket (konnektor, kapcsoló relé, villanykapcsoló, stb.) figyelő kamerák képe is megjelenjen az app-ban az eszköz vezérlő képernyőjén.
Az app funkciónak köszönhetően egy (kifejezetten eWeLink-kompatibilis) kamera, mint például ez az új beltéri, motorosan forgatható/dönthető Sonoff GK-200MP2-B kamera beüzemelésével az app-ból vezérelt okoseszközt meg is figyelhetjük, például ellenőrizhetjük a segítségével az élőképen, hogy az interneten át, távolról az app-ból kinyitott vagy bezárt garázskapu valóban kinyílt vagy bezáródott-e.
Az eWeLink app (és ez a Sonoff GK200MP2-B kamera) támogatja a kamera 360 fokos körbe mozgatását körbe és fel-le, így körbe is nézhetünk a helyiségben a kamera használatával.
Az app-ban a kamera funkció (és ez a mikrofonos kamera) képes hang átvitelére is.
A beépített 15 méteres hatósugarú IR (infrared), azaz infravörös LED-eknek köszönhetően éjjel, teljes sötétben is működik (lásd a jobb oldali képet), és szépen kirajzolódnak az infra megvilágításban a tárgyak fekete-fehérben.
A kamera aktuális képe az eWeLink app-ban a kamera eszköznél is megtekinthető, ezen a képernyőn vezérelhető a forgás (lásd a jobb oldali képernyőmentésen), valamint egy eWeLink app-hoz párosított okoseszközhöz is hozzáadható (lásd a bal oldali képen), hogy KI / BE kapcsoló (és egyéb vezérlő gombok) felett is megjelenjen.
A Sonoff új kamerája Nem csak WiFi -képes, hanem vezetékes hálózat (LAN) vezeték (RJ-45) fogadására is alkalmas.
A kamerába SD kártya is elhelyezhető, és ekkor helyi SD kártyára is menthető videó.
Mindazonáltal ez nem egy biztonsági kamera, hanem egy speciális eWeLink app kompatibilis beltéri webkamera, elsősorban tárgyak és terület megfigyelésére és a PT funkciónak köszönhetően körülnézésre.
Az eWeLink app lehetővé teszi azt is, hogy a pillanatnyi kameraképről a telefonunkra képernyőfotót vagy videót rögzítsünk. Ez ilyenkor a telefonunkra kerül, nem az SD kártyára.
A telefon elfordítása esetén a kamera képe teljes képernyőn is nézhető.
A kamerához a falra szereléshez egy egyszerű adapter is a termék része. Plafonra (fejjel lefelé), oldalfalra is szerelhető, vagy bútorra is helyezhető (adapter nélkül).
A kamera eWeLink app-pal való párosítása szuper egyszerű, a kamera hangazonosítást használ a telefonnal való párosításra, így a párosításhoz csak a kamera mellé kell tennünk a telefonunkat, a többit a telefon és a kamera elintézik.
A kamera támogatja az RTSP protokollt is, így NVR rendszerekkel is összekapcsolható, nem csak az eWeLink app-pal!
Az R2 verzió már a gyári eWeLink felhőbe is képes menteni a felvételeket (mely külön előfizetéses szolgáltatás).
A kamera jellemzői:
- széles látószögű lencse
- (motoros) forgatás: 340° jobbra-balra forgathatóság és 120° fel-le dönthetőség
- Full HD 1080P felbontás
- Mozgásérzékelés
- Valós idejű riasztás telefonra
- Automatikus éjszakai (IR) üzemmód
- Két irányú hangkommunikáció (mikrofon és hangszóró)
- Támogatja az RTSP protokolt, NVR, VLC, purecodec támogatás
- SD kártya foglalat (SD kártya nem a termék része, min. Class 10 besorolású, max 128GB)
- Az élő P2P videókép hozzárendelhető az eWeLink app-ban a vezérelt Sonoff/SmartWise eszközök vezérlőfelületéhez
- Az 5V gyári tápegység külön termék, nem az R2 kamera része!
- Az eWeLink app már magyar nyelven is elérhető!
A csomag tartalma:
- Sonoff GK200MP2-B kamera
- fali tartó adapter
SPECIFIKÁCIÓ
Tömeg |
0,33 kg |
Méretek |
10,9 × 10,9 × 12,0 cm |
Beépített adattároló |
beépített nincs, max. 128 GB memóriakártyát képes fogadni (min. Class 10)
|
Kép és videó rögzítése |
gyári eWeLink felhőbe is rögzíthető felvétel (előfizetést igényel), igen, telefonra manuálisan rögzíthető kép és videó, valamint a kamerába tehető (opcionális) microSD memóriakártyára rögzíthető videó
|
Forgathatóság |
igen, motorosan forgatható (jobbra-balra 340 fokot, fel-le 120 fokot)
|
Gyártó |
Sonoff |
Gyártói okostelefonos app |
igen, ingyenes app: eWeLink (Android, iOS), a kamera képe megjeleníthető további eWeLink kompatibilis egyéb eszköz vezérlési felületén is (pl. kapunyitó relé kapcsológombja felett)
|
Hang |
kétirányú hangátvitel (mikrofon és hangszóró) |
Hangvezérléssel kapcsolható |
nem |
Helyi hálózati üzemmód (gyári firmware-rel) |
nem |
Cloud üzemmód (gyári firmware-rel) |
alapértelmezett üzemmód az eWeLink felhőre kapcsolt működés, de a telefonnal P2P (közvetlen) kapcsolat létesül
|
Interneten vezérelhető |
igen |
Éjszakai üzemmód |
igen, IR világítás 15 méterig |
Értesítési funkciók |
eWeLink értesítések okostelefonra mozgás érzékelésekor, sziréna riasztás a kamera hangszórón mozgás érzékelésekor
|
Eszköz működési betáp |
az 5V (1A) tápegység (tartozék) csatlakoztatandó egy 230V AC konnektoraljzatba
|
Ethernet / vezetékes hálózat (RJ-45) |
igen |
Felszerelhető |
igen, a termék tartozéka egy falra vagy plafonra csavarozható tartó aljzat
|
Fogyasztás |
5W |
Fényerő |
0 Lux / F 1.2 |
Bekötés |
230V AC konnektor, 1,2 méter hosszú a tápkábel |
Szín |
fehér |
MQTT támogatás (gyári firmware-rel) |
nem |
Támogatott integrációk |
RTSP protokollal NVR-hez kapcsolható |
_Távvezérlési módok |
Wi-Fi, Ethernet |
Terméktípus |
eWeLink kompatibilis WiFi kamera |
_Termék típusa |
kamera |
Webes (böngészős) admin felület |
nem |
WiFi kapcsolat |
igen |
WiFi szabványok |
802.11 b/g/n (2.4GHz) |
Látószög |
360° (motoros forgatással) |
_Mukodesi_betap |
DC 5V |
Működési hőmérséklet-tartomány |
0°C – 55°C |
NVR integráció |
igen, RTSP protokollal |
REST API támogatás (gyári firmware-rel) |
nem |
Zigbee kapcsolat |
nem |
RF / rádióvezérlés (433.92MHz) |
nem |
Lencse |
F1.2 |
Szenzor |
1080P, azaz FullHD (1920x1080px) |
MCRPDC kód |
RDC15 |